Tóth Gyula-A kitalált középkoron túl

A "fiktív időszak" terjedelme nem 297, nem 300, nem 200 év, hanem hol ennyi, hol annyi, a mindenkori igényeknek megfelelően.
Az időtorzítás kulcs-számait pedig a különféle időszámítási rendszerek kezdő pontjainak felcserélésével, illetve összemosásával rendkívül leleményesen variálják a szemmel láthatólag gondosan kiképzett manipulátorok.
És ami még ezen túl is lényegbe vágó felismerése a Szerzőnek: a folyamat ma is zajlik...

Tóth Gyula: Szkítiától Maghrebig - A kitalált középkoron túl
Heribert Illig semmi új, semmi szokatlan dolgot nem állított, csak azt, amit a középkori magyar krónikák mindig is állítottak. A "kitalált középkor" néven ismertté vált elmélet nem egy új szenzáció-hajhász elmélet, hanem a középkori magyar krónikákban lefektetett időrend kissé megkésett rehabilitációja, annak utólagos igazolása!


Az ajánlásunk címéül választott Lucifer-idézetet így is módosíthatnánk: „Nem a történelem ismétli önmagát, hanem a történetírók – ha az érdekük úgy kívánja.” Ez a megállapítás mindenesetre ördögszájba illőbb lenne. Ugyanakkor legalább annyira igaz, mint amelyet Az ember tragédiájából idéztünk. És akár a forrását kutatjuk, akár a következményeit, ez is tragédiához vezet el bennünket. Az emberiség megrontására, tudatának végzetes megzavarására kétféle átfogó kísérlet történt a mába érő múltban. Az egyiket naponta emlegetjük, ez a nyelvek ,,bábeli” összezavarása. A másik – erről kevés szó esett eddig – az idő fonalának összekuszálása. Ma már tisztán látható: egyik sem egyszeri esemény. Mindkettő – folyamat. És mindkettőt ördögien ügyes kezek igazgatják.

Nem lenne helyes, ha ez az előhang összetévesztené magát akár egy recenzióval, akár egy lektori véleményezéssel. Ez utóbbi egyébként heteken-hónapokon keresztül, rövid megszakításokkal, lezajlott már, és a Szerző hasznosított is belőle annyit, amennyit jónak látott. A könyv keletkezéstörténetét sem lenne értelme itt és most részletesebben taglalni, hiszen erről is beszámol Tóth Gyula a megfelelő helyen és időben. Mindenesetre örömmel vettem tudomásul, hogy bár jelentős mértékben meghaladta, mégsem becsülte le Heribert Illig ,,Kitalált középkor”-hipotézisét. És akár a kortárs bajor történelem-reformátor, ő sem tekinti szentírásnak a maga időrend-helyesbítő javaslatait. Amikor megkértem, foglalja össze egy összehasonlító táblázatba az akadémikus és az általa rekonstruált eseményrend eltéréseit, azzal tért ki a megbízatás elől, hogy maga is érzi: fog ez még csiszolódni a további kutatások folyamán. Végül abban egyeztünk meg, hogy az igényesebb olvasók úgyis meg fogják tenni ezt, ki-ki a maga olvasata szerint. Az összegezés ideje még nem jött el.

A magam részéről két mozzanatot emelnék ki így, elöljáróban Tóth Gyula érvekben rendkívül gazdag és elegánsan előadott gondolatmenetéből. Az egyikről bőven esik szó a könyvben, a másikról alig-alig. Ez utóbbival kezdeném. Egyetlen mondatba sűrítve közlendőm lényegét: a ,,fiktív időszakok” kérdésköre – jellegzetes Vízöntőproblematika. Nevén nevezve a jelenséget: a Vízöntő-paradoxon működésének egyik leglátványosabb tünetével, az idő-anomáliával kerültünk itt szembe, amelynek ismeretében sátáni erők korlátlan mértékben és a legváltozatosabb irányokban manipulálhatják a népek történelem-szemléletét, vele a származástudatukat. A figyelmes olvasó remélhetőleg máris észrevette: a globális méretű rabszolgásítás egyik leghatásosabb eszközéről van itt szó!

Tóth Gyula gondolatmenetének másik sarkalatos mozzanata így formulázható röviden: nem 297, nem 300, nem 200 év, hanem hol ennyi, hol annyi, a mindenkori igényeknek megfelelően. Az időtorzítás kulcs-számait pedig a különféle időszámítási rendszerek kezdő pontjainak felcserélésével, illetve összemosásával rendkívül leleményesen variálják a szemmel láthatólag gondosan kiképzett manipulátorok. És ami még ezen túl is lényegbe vágó felismerése a Szerzőnek: a folyamat ma is zajlik!

Tóth Gyula alig hivatkozik a tárgyban publikált korábbi megállapításaimra, így lényegében elfogulatlanul dicsérhetem egyedülálló szellemi teljesítményét. Remélem, sem ő, sem a tisztelt Olvasó nem ítéli majd nagyképűségnek, ha azokkal a sorokkal köszöntöm őt könyve megjelenése alkalmából, amelyeket Arany János Toldijának megjelenésekor fogalmazott a költőtárs, Petőfi Sándor:

„Mit én nem egészen dicstelenül kezdék,
Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!”

Pap Gábor