Új jelszó kérése

Kategóriák

Termékajánló

MAGYAR TUDÓSOK

 

Attila Hotel Budapest

 

DON KANYAR 1943

Zétényi Csukás Ferenc-Horthy Miklós Társaság

GYÁSZSZALAG A NEMZETI LOBOGÓN


- Mert a sok hős is kevés és egyetlen áldozat is sok!-

Az elmúlott néhány esztendőben láttam már itt a közösségi portálon együttérzés vagy megemlékezés kapcsán belga, francia, szivárványos és tudja a csoda’, hogy még milyen zászlót, de most eljött az ideje, hogy - minden jelen vagy múltbeli politikai kérdést félretéve - kitűzzük magunkért, apáinkért és nagyapáinkért a magyar gyászlobogót!

A második világháborúban 1943. január 12-én kezdődött meg a Don-kanyarban a sokszoros túlerőben lévő szovjet Vörös Hadsereg gyilkos támadása, amelyben a 2. magyar hadsereg 200000 katonája közül százezer főnél is nagyobb volt a veszteség. Uriv, Scsucsje, Korotojak.
Kimondani is rossz.

Ahogyan leírom ezt a mondatot, már szinte hallom is a riposztot:

„Akkor mit kerestek a katonáink ott?” „Miért kellett az orosz harcmezőkre küldeni a fiainkat?” „Ki a felelős mindezért?”

Jogos és fájó kérdések, amelyekre sokáig elmaradtak vagy hamisak voltak a válaszok. Az alábbiakban megfogalmazott írás a fájdalmas gyász mellett, abban kíván segítséget nyújtani, hogy láthassuk a Don-ig vezető utat és megérthessük a bekövetkezett katasztrófa okait…

1942. eleje, Budapest

Magyarországnak sem földrajzi, sem politikai helyzete miatt nem kerülhette el a 2. világháborúba való belépést, egyedül csak arról volt korlátozott döntési lehetősége, hogy a nagyhatalmak közül, majd melyik oldalára álljon. A semlegesség, csupán álomszerű vízió, esetleg néhány hónappal lehetett volna tolni a hadba lépést, ám ne felejtsük el, hogy a környező magyarokra acsarkodó nemzetek, már mind Hitler mellé álltak.

A „nyugat” és az USA messze volt, a III. Birodalom és a Szovjetunió lehetett csak alternatíva. A bolsevizmus 1919-es megtapasztalása és a revíziós igényeink támogatása okán, hazánk a németek oldalára állt.

Így jutunk el a Szovjetunió 1941-es megtámadásáig, majd jött a folytatás:
A német külügyminiszter Ribbentrop, Magyarországra érkezve a magyar haderő teljes nagyságrendbeli orosz frontra küldését kérte Bárdossy László miniszterelnöktől: 500.000 fő katonát követelt.

1942. január 20-án Keitel vezértábornagy érkezett hazánkba, meghozva Hitler döntését, mely szerint a Szovjetunió elleni nyári offenzívába, Magyarországnak is részt kell vennie. Államvezetésünk ki akart térni a követelés elől, de félve attól, hogy ha nem tesznek eleget a parancsnak, úgy a náci Németország lerohanja hazánkat (mint, pl: Szlovákiát ), és erőszakkal viszik a frontra fiainkat, koncentrációs táborokba a magyarországi zsidókat, államgazdaságunkat kisemmizve teljes elnyomás alatt dobná oda Magyarországot koncként a szomszéd országoknak. Másfelől felső vezetésünk előnyöket is remélt a németek melletti háborútól, de választási lehetősége valójában nem volt, a 2. magyar hadsereg a Don-folyó felé megindult.



1942. október közepe, Keleti-front.

A magyar vezérkari tisztek számára néhány nappal ezelőtt jutott a tudomására a „fegyverbarátok” szeptember 29-én tartott hadseregcsoport - parancsnokságán való „szigorúan bizalmas”, a magyar fél számára „nem közvetíthető” állásfoglalása. Ezen az értekezleten elhangzottak a 2. magyar hadsereg vezetőinek - akiknek nagy része ugyan, eddig a percig németbarát volt - felnyitotta a szemét a németek, magyarokhoz való hozzáállásáról. Ugyan voltak részinformációik, de ekkora arcátlanságot nem feltételeztek a szövetségesektől. Annál inkább volt lelombozó a kiszivárgott alábbi hír, mert az orosz támadás lehetősége bármelyik percben bekövetkezhetett. A szovjet halálkaszás sarlója, akkor már felettük volt.
A levegőbe szagolva is érezni lehetett az eljövendő pusztulás szagát…

Hermann von Sondenstern gyalogsági tábornok, a Heeresgruppe B vezérkari főnöke a következőket mondotta Witzleben tábornoknak és vk. társainak:

„A magyar hadsereg teljességében(!) nézve nem megbízható. Idegenkedése, hogy a Donnál német ügyért harcoljon, már azért is fokozódik, mivel megfelelő felszerelés és fegyverzet hiányában képtelen az orosszal szemben komolyabb ellenállást kifejteni. A magyarok doni arcvonala igen gyéren van megszállva. Ha beáll a tél és befagy a Don, az orosz ott jön át, ahol akar.”



A magyar hadvezetést megdöbbentette ez a gyalázatos vélemény, hiszen a 2. magyar hadsereg felfegyverzését és ellátását, éppen a németek vállalták magukra még a doni kijövetel előtt. Ugyanakkor a németek októbertől kezdődően sorra vonták ki a magyar csapatok védőállásai mögül a német hadosztályokat. Ezt nehezményezte is vitéz. nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, honvédelmi miniszter, 1942 őszén tett látogatásán, a fronton:

„Tapasztalataim nem voltak megnyugtatóak. Hiány mutatkozott igen sok felszerelési tárgyban. Ezek pótlása csak úgy volt elképzelhető, hogy a németek végül beváltják ígéreteiket. A legnagyobb aggodalomra azonban az adott okot, hogy a hadseregünknek fegyveres létszámához képest túl nagy kiterjedésű frontot kellett tartania.”

Maga vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka is nagy eréllyel szorgalmazta hadseregünk helyzetének javítását. Kikelve magából ordított Witzleben vezérőrnaggyal, mikor a német egységek egyre-másra szivárogtak el bakáink mögül. Decemberre, annyira kiéleződött közöttük a helyzet, hogy Jány vezérezredes a német tábornok előtt kijelentette:

„Ha ez így megy tovább, kész vagyok arra, hogy hadseregemet önhatalmúlag kivonjam az arcvonalból, hátra arcot csináltatok és elvonulok haza, Magyarországra!”

Witzleben erre az esetre így emlékezett:

„Sajnos most sem sikerült elérnem, hogy Jány személyesen kibeszélhesse magát, von Weichs vezérezredessel. Sürgető közbenjárásom, csak annyiban hozott eredményt, hogy a h.cs. pk. még azon az estén felhívta Jányt, megpróbálva őt csendesíteni. De a magyarok kívánságát ők sem tudták teljesíteni.”

Írhatnám még v. Szombathelyi Ferenc, vezérezredes a vezérkar főnökének, Mészöly Elemér vezérőrnagynak, vagy Hennyey Gusztáv altábornagynak az állásfoglalását stb, de felesleges lenne.

A magyar hadvezetés minden hadianyagra és felszerelésre vonatkozó kérése, követelése hiábavalónak bizonyult. Birtokomban van vitéz, nagybányai Horthy Miklós kormányzó 1942. december 24-én írott levelének szövege Adolf Hitlerhez, melyben kéri a német haderők felduzzasztását vagy a magyarokkal való cseréjét a doni frontszakaszon. Kérése süket fülekre talált.

Mit tehetett volna a kormányunk, vagy mit tehetett volna a 2. Magyar hadsereg?

Már 1943 elejétől kísérleteket tett vezetésünk a kapcsolatfelvételre a nyugati hatalmakkal, de nem volt semmi felelet, ill ami volt, abban nem volt köszönet. A németekkel való nyílt szembeállás a fronton, vagy a fegyveres attack, csupán idea lehetett, hiszen Dávid és Góliát küzdelmét nem vívhattuk meg. Akartuk hinni, hogy mégis szövetségesek.

Így jutottunk el 1943. január közepéig, a doni-áttörésig és az orosz mészárszékig.



Hogyan is kezdtem fájó írásomat? Valahogyan így:

Az elmúlott néhány esztendőben láttam már itt a közösségi portálon együttérzés vagy megemlékezés kapcsán belga, francia, szivárványos és tudja a csoda’, hogy még milyen zászlót, de most eljött az ideje, hogy - minden jelen vagy múltbeli politikai kérdést félretéve - kitűzzük magunkért, apáinkért és nagyapáinkért a magyar gyászlobogót!


Mert a sok hős is kevés és egyetlen áldozat is sok!

Isten áldja mindenkor a magyar katonát! Isten áldja a

Magyar Hazát!



Zetényi-Csukás Ferenc
Horthy Miklós Társaság

Felhasznált irodalom:

Gosztonyi Péter: Magyarország a második világháborúban
Vattay Antal naplója
Szombathelyi Ferenc visszaemlékezése
Náray Antal visszaemlékezése
Lajtos Árpád: Emlékezés a 2. magyar hadseregre 1942-43
Horthy Miklós titkos iratai
Nagybaczoni Nagy Vilmos visszaemlékezése
Horthy Miklós: Emlékirataim

Webáruház készítés