Jönnek a kispolgárok - Pozsonyi Ádám

Még mindig hiszünk egy lehetséges szép új világban, pedig a haladás érdekében elkövetett aljasságok már annyi csalódást okoztak. Szinte egész értelmiségünk, azon belül mai irodalmunk is, lelkes hódolója valamelyik globális megváltó ideológiának, globális népbutító naiv tanmesének. A mindenkori hatalom pedig lassan már mindenkit bedarál, megvesz. És egyre olcsóbban.

Valóságtudatunk azonossá vált a média által sugallt világképpel. Már rég nem gondolkodunk, csak szánkba tett véleményeket harsogunk vissza. A mai világ mindenek feletti abszurditása kívánt valóságként jelenik meg számunkra. Már átformáltak minket, már jól is érezzük magunkat új kényszerzubbonyunkban. Ezért jó a lelkiismeretünk. Íróink is szép sorban és rendben letáboroztak egyik-másik, de lényegileg azonos szempontú szekértábor mellett, s annak védelme alatt, illetve annak érdekében gondolkodnak, írnak. De egyre inkább csak heherésznek. Az elmúlt száz évben egyre gyorsabb ütemben „tökéletesedő” világunkban, a magukat rosszul érző írók száma ijesztő mértékben megcsappant. Mára szinte a nullával vált egyenlővé. A magyar írótársadalom is már csak a formán vitatkozik, de a lényeget illetően nem hajlandó többre az udvari bolond szerepénél. Hiszen annak felelősség nélkül „mindent szabad”, és „bátorságáért” mindenkori ura még busásan meg is fizeti. Az élet, a maga tiszta, nyers, de egyben szép valósága már csak alig valakiket inspirál. A vértelen irodalom önmagába fordulva, önmagával játszik, onanizál. Már csak szövegek vannak és plakátfestések. Utána pedig mindenki várja a banki átutalást.

Pozsonyi Ádám életének eddigi 36 éve az őszinteségről, a gondolkodás bátorságáról szól. Publicistaként éppen úgy, mint szépíróként nem görbe tükröt tart elénk, csak nekünk már a normális tükör tűnik görbének. A normalitás hat abszurdként. Ez voltaképp munkássága fő üzenete is.
Nem dől be a rendszerváltás hazugságának sem. Látja, hogy lényegileg semmi sem változott. A demokrácia ugyanúgy hazug és abszurd, mint a kommunizmus. Helyzetünk abszurditását azonban csak groteszk módon lehet láttatni. A groteszket a maga tisztaságában talán ma ő képviseli egyedül irodalmunkban. Közismert alteregója, Keskeny Károly - az utolsó hazai ködlovag és hivatásos reakciós – figurájának megteremtésével sikerült megalkotnia valami olyat, ami már nagyon hiányzott korunk selejtes szépprózájából.

Pozsonyi jó mesterektől tanult. Chesterton, Mark Twain, Hasek, Mrozek, Mikszáth, Kosztolányi voltak példaképei. De közel állnak hozzá a XIX-XX. Század fordulójának hazai ködlovagjai (a Cholnokyak, Lovik) is. Nála a szó és tett azonossága még alapvető. Apor Péter kifejezésével élve, nem kér a „nájmódik”-ból, noha nem is visszavágyódásról van szó esetében. Példaként idézi a múltbeli helyzeteket, szokásokat, történéseket. Tudja, hogy nincs vissza, csak előre, de éppen az egyre rohamosabb elbutulás, korcsosulás miatt, sokszor kifejezetten kihívóan, szinte kérkedően, a szó legnemesebb értelmében mer reakciós lenni.

Bognár József