Termékajánló

Szállítási módok-árak.

 

Hírek

2020.06.04

Termék részletek



Zarándokút a Nagy Istenségekhez Tasszili fennsík, 1981- Pap Gábor

ÚJ
Zarándokút a Nagy Istenségekhez Tasszili fennsík, 1981-  Pap Gábor
8 490 Ft

 

Tasszili fennsík, 1981

Mi tulajdonképpen már Annabától, tehát Észak-Algériától kezdve végig zarándokúton voltunk. Mert ahogyan a Szaharát átszeltük egy bogárhátú kis Volkswagennel, úgy, hogy egyedül ő tudott vezetni…

Sőt, visszafelé számolva, az, hogy én egyáltalán ezerhétszáz forintos havi fizetéssel eljutottam Algériáig, mindez már a csodák sorozata volt.

Tehát ez valóban zarándokút, és ettől a felismeréstől vált biztossá számomra, hogy ha az ősember művészetét meg akarom közelíteni, akkor azt vagy zarándokúton, vagy sehogy se tudom megtenni.

Tehát itt, a sík terepen újabb megpróbáltatás várt ránk.

Fokozatosan eluralkodott rajtunk a magány érzete, és az első kilométer fele táján már tudatosodott bennünk, hogy mégsem eddig volt igazán nehéz az út.

Ezután lesz nehéz, mert eddig csak a fizikai lét súlyával kellett megküzdenünk.

De itt a lélek súlyától kell megszabadulni, és ez a nehezebb próbatétel.

Minden irányban csak égbolt van körülöttem, semmi más.

És a fény özönlik felülről.

Pap Gábor

223 oldal

  • Cikkszám
    883531
    Státusz
    ÚJ