Egymás tükrében -Tőkés Máté

A kegyetlen diktatúra addig él, amíg a terrort fokozni tudja. Ahogy kemény ellenállásba ütközik, és a terror fokozása a végpontját eléri, összeomlik, akár a kártyavár. Így történt ez a Rákosi rendszerben és a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában, a Ceausescu-féle embertelen, gyilkos rendszerben is. A terror viszont csak akkor fokozható, ha a rendőrállami megfélemlítés tűrésre és hallgatásra kényszerítheti az embereket.

Ezt ismerte fel Tőkés László református lelkész, amikor – kitartással és elszántsággal – kezdetben az egyház behódolt vezetői és a rendszer kiszolgálói ellen emelte fel a szavát. Majd 1989-ben szembeszállt a hírhedt Securitateval, amikor is az erdélyi falurombolás kapcsán ledöntötte a hallgatás falát, megtörve ezzel a terror fokozhatóságának a lehetőségét. A rendszer minden eszközt felhasznált arra, hogy a vallást, amit a „társadalom ópiumának” nevezett, a közélet perifériájára sodorja. Ezért egy külön apparátust hozott létre a politikai rendőrség keretén belül, mely szervezetet a kultusz-minisztérium vallásügyi osztálya irányított, és az volt a feladata, hogy megtörje a lelkészek ellenállását. Így került sor arra, hogy az egyházak élére tudatosan olyan lelkészeket helyeztek, akik – behódolva – eleget tettek a kommunista diktatúra követelményeinek. Ezek arról szóltak, hogy a híveket el kell tántorítani az egyházaktól annak érdekében, hogy a kiürült egyházakat, mint feleslegessé vált intézményeket felszámolhassák. Tőkés Lászlót, mint „kezelhetetlen lelkészt”, e szándéknak ellenszegülőjét Temesvárra helyezték, egy olyan helyre, ahova az ott „szolgálatot” teljesítő Peuker Leo esperes – eleget téve ennek a karhatalmi követelménynek – sikeresen le tudta építeni a temesvári Mária téri egyházat.
Pap László, a Nagyváradi Református Egyházkerület akkori püspöke szándékosan helyezte ide a „renitens” Tőkés László református lelkészt, hiszen arra gondolhatott, hogy itt a szétvert gyülekezetben nem sokra megy az igazság kimondásán alapuló prédikációival. De a segédlelkész felismerve a helyzetet, fáradhatatlanul folytatta az Egyház felépítését, és a szókimondó igehirdetések hatására az őszinte igaz szavak kimondására vágyó hívek hamarosan zsúfolásig megtöltötték a temesvári templomot, Peuker Leo esperes és Pap László püspök nem kis megrökönyödésére. Az egyház hamarosan életre kelt. Itt kezdődött Tőkés László konfliktusának elmélyülése az egyház vezetésével, akik kollaboráns mivoltukból fakadóan a hatóságokat hívták segítségül az ellenszegülő ellehetetlenítésére. Tették ezt abban a reményben, hogy majdcsak belefárad, hazaköltözik Kolozsvárra, és végleg felhagy a papsággal.
Tőkés Máté, az „Egymás tükrében” című könyvében, amely a „Soha nem hallott vallomások egy forradalomról” alcímet viseli, ezt az időszakot öleli fel, és az eseményekben résztvevők által elmesélt történeteket tárja az olvasók elé. Máté ekkor csupán három éves volt, aki arra kényszerült, hogy végignézze édesapja tusáját, míg édesanyja ölelő karja el nem takarta előle a történteket, aki menekítette gyermekét a tragédia elől. A hatalom pribékjei, hogy indokolttá tegyék Tőkés László és családja házi őrizetbe vételét, szó szerint tőrbe csalták a családot. Egy este a környéken lekapcsolták a közvilágítást, és a sötétség leple alatt négy, fekete maszkot viselő kommandós alak betört a lakásba, és késekkel rátámadt Tőkés László családjára a saját otthonukban. Az összecsapás véres volt, hiszen Tőkés László – mentve a családja életét – felvette velük a harcot. Látván a veszélyt a szelíd lelkész oroszlánná változva jól helybenhagyta a támadókat, s mivel vendégek (tanúk) is tartózkodtak a lakásban, a támadók elmenekültek. Tőkés László homlokát késsel megvágták, mely erősen vérzett. Kétségtelen, hogy a támadás jól előkészített akció része volt. Valószínűsíthető, hogy a hatóság két változatot dolgozott ki: vagy kiirtják a családot és rákenik a gyilkosságot egy látszólagos csavargó bandára, vagy ha ez nem sikerül, a támadás jó okot szolgáltathat a szorosabb házi őrizetre. A könyvből megtudjuk, hogy az addig megfigyelés alatt tartott területről az atrocitás eredményeként két rendőrt beállítottak a folyosóra, akiknek a védelem ürügyén az volt a feladatuk, hogy elzárják a családot a külvilágtól.
A szerző e könyvet az édesanyja helytállásának, hősies kiállásának megörökítésére szánta, akinek a lelki tusájáról, a szerető édesanyáról és az odaadó feleségről fest méltó képet. A hatóság igyekezett elhallgatni Tőkés Lászlóné Joó Edith hősies kiállását a férje oldalán, hiszen a diktatúráknak nincs szükségük hősökre, mert csak egy hőst ismernek el: a diktátort. Ugyancsak méltóképpen ábrázolja a szűkebb és tágabb család tagjait, akik aggódtak értük, és halált megvető bátorsággal küzdöttek László családjáért. Az emlékező rokonok, barátok, segítők vallomásaiból állít össze az író hiteles kordokumentumot a temesvári forradalom fellángolásáról az utókor számára. Tőkés Máté, a fiatal író nagyszerű virtuozitással váltakoztatja könyvében a gondterhes eseményeket a humoros mozzanatokkal, mely a könyvet olvasmányossá, élvezetessé, élménygazdaggá teszi. A könyv szép magyarsággal íródott, mely a szerző szépirodalom iránti kifinomult érzékét bizonyítja.
A könyvben megszólaltatja azokat az „idegeneket” is, akik a Securitate és a határőrizet orra előtt csempészték ki az országból a leveleket, a hangszalagokat a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsora számára, amely rendszeresen beszámolt az eseményekről. Így jutott ki a kanadai televízióba az a felvétel, amely még ’89 márciusában titokban készült, s amelynek tanúbizonysága szerint Tőkés László nyíltan szembeszállt a hírhedt Securitatéval az erdélyi falurombolás kapcsán. Ezt a filmet július 24-én sugározta az MTV Panoráma című műsora is. Ez fordulópontot jelentett, mert általa közvetlen veszélybe került a Tőkés család. Ekkor dőlt le a hallgatás fala.
Míg a Securitate emberei tehetetlen fenevadakként jártak fel s alá a templom környékén, a magyar és román hívek tódultak a templomba, hogy meghallgassák a református lelkész szókimondó igehirdetését. Az emberek – felbátorodva – elkezdtek szabadabban beszélni a Ceausescu rendszer anomáliáiról. Nem sokkal ezután hangzott el a „Le Ceausescuval!” felkiáltás is. A hatalom láthatóan megzavarodott, hiszen az emberek elkezdtek konspirálni kijátszva az „éberségüket”. Kitudódott, hogy a tiszteletes asszony áldott állapotban van. Ez a hír futótűzként terjedt el a városban, és új helyzetet teremtett a hatóság számára, ugyanakkor az emberek számára is, hiszen fokozta elszántságukat. Ezt tetézte az a felháborító tény, hogy a hatalom kilakoltatási határozatot hozott, s a ház, megszigorított őrizete miatt, megközelíthetetlenné vált. Az emberek hihetetlen akarattal és összefogással játszották ki az őrzőket, és juttattak be élelmet, tűzifát a házba, mert a hatalom ki akarta éheztetni a családot, és rákényszeríteni arra, hogy önként elhagyják a szállást. De Tőkés Lászlót ez sem törte meg. A hatalom minden intézkedése a testvérek, rokonok, a barátok és a segíteni akarók furfangos leleményességének köszönhetően hiábavaló volt. A könyvben megszólalók részletesen beszámolnak ezekről a furfangokról, melyek akkor sok esetben veszélybe sodorták őket, de az idő múlásával és a cél elérésével humorossá váltak azok a történetek, amelyek a „konspirátorokkal” megestek. Ugyanakkor fény derül olyan eseményekre, amelyekről a hírekben soha nem történt említés. Annak ellenére, hogy a szerző Tőkés László elsőszülött gyermeke, a könyve mégsem az apáról, mint hősről szól, hanem sokkal inkább a kisemberekről, a rokonokról, barátokról, hívekről, akik mind Temesvárott, mind Menyőn – ahova végül is 1989. december 17-én hajnalban, a parókia köré tömörült tömeg szétverése után elhurcolták a Tőkés családot – hősiesen kiálltak a lelkészük mellett, a református egyház védelmében.
A forradalmi láng, melyet Tőkés László a temesvári gyülekezettel együtt lobbantott fel, az évek múlásával pislákolni látszik. A temesvári forradalmat időközben a kommunisták második vonalából érkezők és a hatalmat magukhoz ragadók elorozták. Olyannyira, hogy feledésbe merültek a temesvári hősi halottak is, és akik a barikád túlsó oldalán álltak (a gyilkosok) lettek forradalmárrá nyilvánítva, és élvezik ennek anyagi előnyeit, miközben igyekeznek elfedni és elferdíteni a valós tényeket; a forradalom lángjának fénye pedig egyre csak halványul.
Fekete József