Termékajánló

Partnereink

Attila Hotel Budapest

 

Hírek

2020.06.04

Termék részletek



Őstörténetünk régészeti forrásai I-III.- Bakay Kornél

Őstörténetünk régészeti forrásai I-III.- Bakay Kornél
8 000 Ft
Bakay Kornél (Kalocsa, 1940. május 27.) régész, tanár, múzeumigazgató, politikus.



Élete
Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte, ahol többek közt László Gyula régészprofesszor tanítványa volt. Okleveles régészet-tanár diplomáját 1963-ban szerezte. Munkáiban és kutatásai során főként a magyar őstörténettel, a magyar államalapítás korával, az eurázsiai népvándorláskorral és az európai középkor kutatásával foglalkozik. Írásaiban, előadásaiban élesen bírálja a finnugor elméletet.

1963-tól 1965-ig a Magyar Tudományos Akadémia elnöki ösztöndíjasa, majd 1972-ig az MTA Régészeti Intézetének tudományos munkatársa és a régészeti topográfia részleg vezetője volt. 1977-ben lett a Kőszegi Városi Múzeum igazgatója. 1980–81-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, majd az Egri Tanárképző Budapesti Tagozatán tanított, mint óraadó tanár. 1994-ben és 2002-ben a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje volt.

1996 őszétől a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetem Magyar Történelmi Tanszékén tanszékvezető tanár lett. Az intézmény doktori tanácsa 2000 májusában díszdoktorrá választotta. 2000 őszén egy Közép-Ázsiai Kutató ösztöndíj segítségével Kazahsztánban vett részt ásatásokon, 2001-ben tanulmányutat tett Örményországban.

2002-ben kezdeményezte a Kőszeg melletti Szálasi bunker feltárását, melyet anyagi okokból fel kellett függeszteni. (A Szálasi-bunker feltárásáról a 2002. évi Savariában /a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának Évkönyve/ olvasható Bakay Kornél írása.)
  • Cikkszám
    717400