Otthonom Szatmár megye 19- 50 év krónikája

A Szent-Györgyi Albert Társaság 1990-es megalakulásakor fontossági sorrendben három célt tűzött a tagság elé: szakmai (egy szakkönyvtár létrehozása, orvosok és gyógyszerészek szakmai előrelépésének segítése), közművelődési (Hajnal Akar Lenni népdaléneklési verseny, Itthon helyismereti vetélkedő, Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny), illetve szociális, közösségi (az első telefonos lelkisegély szolgálat létrehozása Romániában, egészségtudományi ismertetők, beteglátogatások, kirándulások) tevékenységet. A névadó szellemi hagyatékát példának tekintve vágott bele a Társaság az élet sűrűjébe – ugyanis Szent-Györgyi Albert tudós, sportoló, színész, író és költő volt egy személyben.

Megszabadulva a diktatúra elnyomásától, lassan-lassan lábra állt a romániai magyarság politikai, művelődési, tudományos élete. Lábra állt, de nem teljes mértékben saját lábára. Nem szárnyalt, nem repült, még csak nem is száguldott, inkább neki-neki gyürkőzve ért el kisebb-nagyobb eredményeket. A felszabadulás nem volt olyan mértékű, hogy elmondhassuk: a szabadság magával ragadta és gyökeresen megváltoztatta a romániai magyarság életét.

Ezúttal csak pozitívumokról lesz szó, a Szent-Györgyi Albert Társaság közművelődési tevékenységének egyik szeletéről, az Otthonom Szatmár megye könyvsorozatról.

A kommunista korszakban nevelkedett tagság (és felnőtt lakosság) a változást követően szembesült az új szellemben született tudással, a valóságismeret jegyében született művekkel, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy sürgős és halaszthatatlan feladata önmaga és szűkebb hazája Szatmár megye valódi történetének megismerése. A kommunista korszak tanításából annyi maradt meg, hogy az idő nálunk csak múlt-telt, de Szatmárban soha nem történt semmi. A történelem máshol történt. Ebből egyenesen származott a következtetés: az ifjúság nem nőhet fel az előző rendszer által jól besulykolt hazug tanokkal. A kór orvoslásának egyik lehetősége a helyismeret, a helytörténet megteremtése.