Udo Ulfkotte- "Népnevelők"- Akik miatt Németország utat tévesztett

Udo Ulfkotte (Lippstadt, 1960. január 20. – 2017. január 13.)

NÉMETORSZÁG UTAT TÉVESZTETT! – így magyaríthatnánk a szerző, a nemrég (gyanús körülmények között) elhunyt Ulfkotte állítását, amelyről ez a könyve szól. Állítása igazolására tények százait sorolja hadrendbe: érvel, érvel, érvel. A magyar olvasó döbbenten falja a betűket, hiszen mindeddig egészen más kép élt benne erről az országról. Mint most kiderül: a bennszülött németek jelentős része sem ismer rá arra az országra, amiben felnőtt. Ez már nem Adenauer, nem Schmidt, nem Kohl kancellár országa. Nem a II. világháború után gazdasági csodát produkáló „demokratikus német szellem” Németországa. Angela Merkel szellemének demokratizmusa megkérdőjeleződik, német színe, jellege, hagyománya kérdőjelbe tevődik, ami pedig a szellemét illeti: füstté oszlik. A vulgármarxizmus után valami globális vulgárglobalizmust kívánó hatalmi elit totalizmusa egy orkántölcsér, vagyis minden népi, nemzeti szellemi építményt szétkapó, széttörő, összedöntő uralmi forgatag rontott Németországra. (Ezáltal az Európai Unióra is, amelynek gazdasági ereje folytán, Németország annak útválasztására is hatással van.) Minderről egy német szerző ír, beszél, ordít nekünk. Egy német ember, aki huzamosabb ideig része volt a fősodratú médiának. Kiszolgálója is. Aztán leesett neki a tantusz. Ahogy másoknak is, sokaknak. Róluk is szól, beszél. Míg élt, szerencsére nem volt egyedül. Innen a rendkívül gazdag dokumentumanyag. Ami a magyar olvasót illeti: hápog, tátog. Németországot a németek ismerik. Be kell lássuk. No de ilyen volna? Legtöbben legrosszabb álmunkban sem képzeltük ilyennek, noha a gyanú, lássuk be, bennünk élt. Kivált, mióta mi, magyarok, egyre magyarabbá válhatunk. S rémülten nézzük a merkeli német politikát a német néppel együtt, amely arról szól: szerinte a német nemzetnek nincs jelentősége, a túlélés a népek egymásban való feloldódásában lehetséges csak.

Újságírók és politikusok még soha nem nézték le ennyire a német nyelvterületen élő polgárokat, mint napjainkban. Arrogánsan, nagyképűen és öntelten perlekednek – és fütyülnek a semlegességre, objektivitásra és az igazságra. Ennek a kis véleményformáló elitnek a pimasz jelszava így hangzik: „Mi mindent jobban tudunk.” Azt szeretnék elérni, hogy a nyilvánosság előtt csak az ő véleményük számítson. De az embereknek már régóta elegük van abból, hogy bűntudatot keltsenek bennük. Egyre többeknek van elegük az antirasszisták rasszizmusából és a toleránsok antitoleranciájából. És abból is elegük van, hogy a hazájukat elpusztítják és a nemzeti kultúrájukat eltüntetik. Az újságírók és politikusok nem veszik észre, hogy sok országban gondolkodnak így az emberek. Ezért érte őket döbbenettel, sokkolóan és felkészületlenül, amikor Donald Trumpot amerikai elnökké választották, annál is inkább, mert előtte hónapokon át nagyképűen sértegették, gúnyolták és megvetésre méltónak mutatták be. Ugyanilyen döbbenten, sokkolva és felkészületlenül érte őket korábban a Brexit, amelyet 2016 nyaráig lehetetlennek tartottak. Szemmel láthatóan nincsenek felkészülve az elitjeink a realitásra. Egyre több ember aggódik. Azok az emberek, akik ösztönösen sejtik, hogy a szép időknek vége van. Akik érzik, hogy a fősodratú médiumok már csak kitartásra ösztönző jelszavakat terjesztenek. Ha olyan emberekkel találkozom, akik a hatalom legbelső köréhez tartoznak, látom, hogy ők sem érzik magukat másképpen. 2016 októberében együtt vacsoráztam Alexander von Bülow-val és Willy Wimmerrel. Az SPD politikus von Bülow Helmut Schmidt idején kutatási miniszter volt. Jól ismeri a titkosszolgálatokat, benne volt a német hírszolgálatok ellenőrző testületében is. A CDU politikus Willy Wimmer a pártjának védelempolitikai szóvivője és a védelmi minisztérium parlamenti államtitkára volt. Arról beszélgettünk, ami nincs benne az újságokban. Egyetértettünk abban, hogy a vezető médiumok manipulálják a tömegeket és egyformán szkeptikusan tekintettünk az ország jövőjére. Túl sok mindent hallgatnak el az emberek elől. Néhány órával azután, hogy a beszélgetést befejeztük, a WikiLeaks újabb dokumentumok ezreit hozta nyilvánosságra az interneten. Első ránézésre csak Hillary Clinton és az amerikai John Podesta e-mail címeiről származó lopott hírek voltak. Podesta korábban, Bill Clinton idején, a Fehér Ház kampányfőnöke volt és ő irányította Hillary Clinton amerikai elnökségért folytatott választási kampányát. Az egyik (a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott Podesta mail-fiókjából származó) dokumentum Németországra, elsősorban a német médiumokra vonatkozik.1 Ez egy Európában élő amerikai informátor írása volt, aki részletesen tájékoztatta Podestát Németország közeli jövőjéről. Amerikai gondolatgyárak és titkosszolgálatok teljesen más megvilágításban látják azt, mint a német szövetségi kormány. A német médiumok pedig sietős engedelmességgel úgy cenzúrázzák a híreket, ahogy a politikai korrektség megköveteli. A WikiLeaks által nyilvánnosságra hozott titkos jelentés Németországgal kapcsolatban „multikulturális őrültségről” (multicultural madness) beszél és a németeknek növekvő nyomort és káoszt prognosztizál (misery and mayhem across Germany). Felsorolja a sok „No-go-zónát” és előrevetíti, hogy ezek nagyon gyorsan „etnikai háborús területekké” (ethnic war zone) válnak, amelyekben a németekre lincs-hangulat vár (lynchmob). Az amerikai jelentésíró tájékoztatja az ex-kampányfőnök Podestát arról, hogy Németországban a cenzúra miatt szinte már egyáltalán nem tudósítanak az országban uralkodó valós helyzetről (… past the censors), Németország nem csak banánköztársasággá (beyond the banana republic phase), hanem a bambák birodalmává züllött (entered the realm of patsydom). Nos, biztosan lehet arról vitatkozni, hogy az itt idézett kivonatok, amelyeket a Fehér Ház valamikori kampányfőnökének címeztek, tükrözik-e és ha igen, akkor mennyiben a németországi valóságot. Sok olvasó fogja sejteni, hogy a fentebb vázolt kép a jövőnket élethűbben mutatja be, mint ahogy azt egyesek elfogadni akarják. Ami azonban már most biztos: Németországban ezekről a témákról már nem szabad nyilvánosan beszélni. Tovább megyek: minden polgár számára egyértelműnek kellene lennie, hogy a sajtó- és véleményszabadság már csak papíron létezik. Sok polgár levonta a következtetést. Mialatt ezeket a sorokat írom, ez alatt is országszerte csökken a vezető médiumok eladási száma. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung 2016 harmadik negyedévében több mint 24 400 olvasót veszített (mínusz 10,3 százalék), sőt a Bild-Zeitungnál ez 250 000 olvasó volt (mínusz 12,2 százalék). Nincs ez másképp a közszolgálati adóknál sem. Ezeknél egyre több ember vonakodik attól, hogy lerója a kényszer illetéket. Mivel ez a trend egyre egyértelműbben mutatkozik, és egyre kevesebb polgár bízik a vezető médiumokban, azt hihetné az ember, hogy a felelősök felismerték a hangulatot és reagálnak rá. De szemmel láthatóan ennek az ellenkezője igaz. Mit sem változtak: ugyanúgy csinálják tovább. Ebben a könyvben vetünk egy pillantást a kulisszák mögötti hatalomra. Megtudják, hogy mit hallgatnak el Önök elől a vezető médiumok. Első pillantásra áttekinthetetlennek tűnik a globalizált és hálózatszerűen összefüggő világ információ-kínálata. A napilapok főcímei és a rádiók, televíziók főbb hírei azonosak. Sajtókartellünk van sajtószabadság helyett és nagyon sok olyan hír, információ és összefüggés létezik, amelyet nem hoznak nyilvánosságra és/vagy visszatartanak. Ezzel a háttérrel készült ez a könyvsorozat. A sorozat első kötetében (Gekaufte Journalisten – Megvásárolt újságírók) lelepleztem, hogyan vesztegetik meg a fősodratú médiumok a vezető újságírókat (Alpha-Journalisten), és ezek hogyan végeznek propagandát a titkosszolgálatoknak, valamint transzatlanti szervezeteknek. Vezető médiumaink irányítása nem összeesküvés-elmélet, hanem a látható valóság. Ebben a második kötetben felvázoljuk számtalan aktuális, gyakorlati példán keresztül azokat a technikákat, amelyek segítségével a tömegeket szociálisan ellenőrzik és irányítják. Végül is elitünk megbízásából a vezető médiumok manipuláló oktatóanyagot állítanak össze a derék polgár kialakítására. Úgy tekintenek ránk, fogyasztókra, mint idomított házi sertésekre. Aki nem engedelmeskedik, azt szó szerint barna disznóként bélyegzik meg (barna=náci -ford.). Ügyesen titkolják az irányított gondolkodásnál a kanalizált véleményformálást. Végső soron nem kell észrevennünk, hogy a vezető médiumok az elit érdekében egységes véleményt fogadtatnak el velünk, miközben minden nem kívánatos felfogást kicenzúráznak. A csereszabatos újságírói egyenvélemény, valamint a politika és a vezető médiumok szoros összefonódása, amely ennek hátterében áll, egyre több polgárnál ütközik elutasításba. Az iskolában azt tanították nekünk, hogy „az államhatalom a néptől ered.” Az általunk választott népképviselők a parlamentekben feltehetőleg a mi érdekeinket tartják szem előtt. Fáradhatatlanul munkálkodnak államunk és a mi jólétünkön. Mindenesetre ilyen üzeneteket próbálnak meg a fősodratú médiumok közvetíteni. Gyerekkorunk óta manipulálnak minket ebben az értelemben. Senki sem árulja el nekünk az igazságot: az egymást kölcsönösen megvesztegető politikusok, újságírók és gazdasági vezetők elsősorban arra használják a sajtó finom, tartós információ-csepegtetését, hogy bennünket, polgárokat megnyugtassanak, miközben ők gátlástalanul tömik a zsebüket. Mi csak azok a hülyék vagyunk nekik, akiket, mint a kisgyerekeket, folyamatosan nevelni kell. Hogy a véleményünk szabadságának mennyi értéke van még, azt nem utolsósorban azon tudjuk lemérni, ahogy a politika és a vezető médiumok a másként gondolkodókkal bánnak. Ahhoz, hogy a német nyelvterületen élő tömegeket egységes véleményre kényszerítsék, „népnevelők” szorosan összefonódó hálózatát aktivizálták. A vezető médiumokban teszik közzé azokat a normákat, amelyeket be kell tartani, ha nem akarjuk, hogy nyilvánosan megvessenek. A vélemény szabadságának egész biztosan nincs már ahhoz köze Németországban, amit az alaptörvényt megfogalmazó atyák egykor kívántak nekünk. Ugyanis a „véleményszabadsághoz” ma Németországban elsősorban a félelem légköre tartozik. Már régóta egy önjelölt véleményformáló réteg dönt arról a politikában és a médiumokban, hogy mit gondoljunk és azt hogyan mondhatjuk el. Kényszerítésről van szó és arról, hogy kritikát nem lehet többé nyíltan kimondani. Aki a jövőben az iszlamizálódást, tömeges bevándorlást, feminizmust vagy a gender-politikát kritizálja, azt nem csak fájdalmas büntetések, hanem hamarosan „átnevelés” is fenyegeti. Azokat az újságírókat, akik ebbe a játékba belemennek, jól megfizetik. Mindezt bebizonyítom a következő fejezetekben. Ennek a könyvnek a megjelenése után valószínűleg nagy lesz a felzúdulás a médiában. Az első rész óta (Gekaufte Journalisten) ismerem ezeket a reakciókat. A politika és a médiumok azt fogják állítani, hogy az általam bizonyított tettesek esetében csak „egyedi esetekről” van szó. Ezzel szemben én azt állítom: olyan sok „egyedi eset”, van, hogy ezek együtt már nagyon csúnya összképet mutatnak. Engedje meg, hogy ez a kép a következő fejezetek olvasása közben hasson Önre. Amennyiben jelenleg is aktuális és garantáltan reklámmentes információkat keres, támogassa munkámat azáltal, hogy feliratkozik a Kopp Exklusiv (http://www.kopp-exklusiv.de) információ-szolgáltatásra. Mindenkinek, aki szeretné megtudni, hogy milyen reakciókat és fejleményeket váltott ki a Gekaufte Journalisten (Megvásárolt újságírók) c. bestseller, ajánlom e könyv végén található fejezetet („Dicshimnuszok az uralkodó elitnek”). Amennyiben javaslatai vagy ötletei vannak ehhez a könyvsorozathoz kapcsolódóan korrupt újságírókról és azok dezinformációs kampányáról, el tud érni a Facebook oldalamon vagy Twitteren. És most merüljön alá a „népnevelők” titokzatos világába, amelyet elitünk akaratának megfelelően így, ebben a formában, soha nem lenne szabad megismernie.