DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK, S KÖZÜLÜK MA KIVÁLTKÉPPEN EGYNEK: HORTHY MIKLÓSNAK!

Horthy Miklós közel 89 éves, amikor a parázs felizzik és 1956 őszén lángolni kezd a magyar szabadságharc tüze. A hazáját elhagyni kényszerült és oda vissza nem térhetett egykori idős kormányzót rendkívüli módon felrázták az otthoni események. Meg volt győződve arról, hogy a nyugati hatalmak ezúttal megsegítik Magyarországot; nem hagyják a szovjetek gyilkos ölelésében, s újvást nem árulják el…

Ám, nem így történt!
Akkor sem.

Az 56-os eseményeket követő megtorlásokban közel háromszáz embert végeztek ki. A szám legyen bármennyi, de egy főt mindig számoljunk hozzá:

Horthy Miklósnak a szabadságharc leverése után láthatóan elment az életkedve, újságot nem olvasott, rádiót nem hallgatott, alig evett és nem sokkal később 1957. február 9-én – hazájától távol – a portugál Estoril városában, mély fájdalmába bele is halt. Sem a szíve, sem a lelke nem bírta el a fájdalmat, nem bírta el azt az igazságtalanságot, amely Magyarországra lelt.

Kérdéseire senki sem felelt…

A néma csendben magam is megállok egyetlen percre és a keserűség mellett más is megfogalmazódik bennem:

Tudod, valahogyan, valami meg nem magyarázható módon, nálunk a nemzet nagyjai önfeladásba, öngyilkosságba, orvhalálra, pusztulásra, hazájuknak elhagyására, idegen országok száraz kenyerére, vagy kivégzőosztag elé menetelésre vannak elrendeltetve!

Széchenyi, Kossuth, Rákóczi, Zrínyi, Bethlen, Tisza, Teleki és ti többiek mind…

Tán’ csekély a vigasz, de Ti és tetteitek mindannyiunkat túléltek-túléltetek. Neveitek örökre ott lesznek a magyarság dicsőségtábláján, hogy példátokon sok-sok új magyar hős fakadjon!

Dicsőség a hősöknek!

Így legyen!

Zetényi-Csukás Ferenc
Horthy Miklós Társaság
elnök