"1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat."
KELL EGY CSAPAT!
-Magyaroknak, nem csak fociról!-
Ha kimondjuk az Aranycsapat nevét, minden magyar arra a futball válogatottra gondol, amely az ötvenes évek elején született és lényegében 1956-ig, a magyar forradalomig tartotta „rettegésben” a világot.
Hej, micsoda srácok voltak!
Grosics Gyula (Fekete Párduc) – kapus
Buzánszky Jenő (Kazal) – jobbhátvéd
Lóránt Gyula – középhátvéd
Lantos Mihály – balhátvéd
Bozsik József (Cucu) – jobbfedezet
Zakariás József (Zaki) – balfedezet
Budai László (Púpos) – jobbszélső
Kocsis Sándor (Kocka) – jobbösszekötő
Hidegkuti Nándor (Öreg) – hátravont ék
Puskás Ferenc (Öcsi, Sváb) – balösszekötő
Czibor Zoltán (Bolond, Rongylábú) – balszélső
…és egy kiváló szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
Az Aranycsapat veretlensége idején (1950. május 14. - 1954. július 4.) vagyis több, mint négy évig a világon senki sem tudta legyőzni a magyarokat.
Legnagyobb sikereik, a teljesség igénye nélkül:
-Aranyérem az 1952. évi helsinki olimpián.
-Anglia – Magyarország 3:6, London (1953)
-Ezüstérem az 1954-es svájci világbajnokságon (A döntőben 2:3, az NSZK ellen.)
…de, hogyan is kezdődött?
Az edző, Sebes Guszti bácsi mindig a tökélyre törekedett. A legjobb játékost akarta, mindig a legjobb posztra. A legkeményebb védőt a védelembe és a legjobb középcsatárt a támadósorba. Azaz, mindenkit képességei és tudása szerinti helyre. A fizikai felkészültség nem volt elég, nem kerülhetett a válogatottba az, akinek nem a csapat volt a fontos és nem magyar futball győzelme.
A fiúk összefogása példás volt, nem volt senki, aki kihúzó lett volna, de nem is volt hasonló tudású ellenfelük. Számtalan meccset fordítottak meg focistáink, egy-egy cinkos mosolyra, és Guszti bácsi őszhajszálai kárára, de éppen az egységükben és a „csibészségükben” volt az erő!
Európa nem találta az ellenszert a „magyarok nyilai ellen”, a világ a lábuk előtt hevert.
…majd jött „az a bizonyos” Vb-döntő… a magyar válogatottat a világbajnokság legnagyobb esélyesei között tartották számon, de a döntőben mégis alulmaradtunk a németekkel szemben; pedig tíz meccsből kilencet megnyertünk volna ellenük…
Akkor éppen nem sikerült…
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy szabályos gólunkat nem adta meg a bíró, de a lényeg és a mérkőzés vége:
Egy nem várt vereség.
Totális katasztrófa! Teljes összeomlás, a „magyar vircsaft” kudarca a német gőzgép ellen!- hozták le a hírt a nemzetközi újságok.
De, valóban összeomlott a társaság?
Hát nem!
A CSAPAT Nem adta fel és talpra állt, újabb fényes győzelmek és káprázatos sikerek a zöld gyepszőnyegeken.
A magyar már csak ilyen!
Volt egy csapat, amely kitartásból, akaratból és hitből bizonyította az összefogás erejét, akik bajtársiasságból és kölcsönös tiszteletükkel egymás iránt: fel tudtak ismét állni!
Micsoda idők voltak ezek, Barátom!
…majd jött 1956 véres ősze, a levert szabadságharc és a csoda, az Aranycsapat vége…
Ahogyan a szabadságért vívott forradalomnak, úgy a legendás Aranycsapatnak is az elmúlását jelentette 56. A fiúk számára véget ért az egység és megszűnt a magyar egyeduralom a stadionokban…
A foci olyan, mint az élet: példákkal szolgál és ideálokkal. Volt egy Aranycsapatunk, a világ legjobbja, és mi örökké emlékezni fogunk rájuk!
Nem gondoljátok, hogy újra szükségünk lenne az ő kitartásukra, összefogásukra és hitükre, úgy hatvanhat esztendő után?
Én hiszem, hogy képesek vagyunk ismét a közös akarat erejével összeállítani a „mai” legerősebb Aranycsapatot!
Ebben a modern, mai „Aranycsapatba”, talán én és Te bele sem férnénk, de a kispadról is velük dobogna a szívünk, abban bizonyos vagyok!
…és, ha mégis lehetőséget kapnánk és felharsanna a Magyar Himnusz: „Felszántanánk a gyepet!”
Tehát, akkor: Kell egy jó „edző”, a legjobbak a megfelelő helyre, teljes összefogás, erős nemzettudat, és ha ezzel megvolnánk, akkor újra zúgni fog:
A ria, ria, Hungária, és nem lesz legyőzhetetlen ellenfelünk!
Mert, kell egy CSAPAT!
És nem csupán a fociban…
Zetényi-Csukás Ferenc