Termékajánló

Partnereink

Szállítási módok-árak.

 

Hírek

2020.06.04

Termék részletek



A bukaresti Trianon-vita Koltay Gábor

A bukaresti Trianon-vita Koltay Gábor
1 990 Ft
2004 márciusában kezdte volna sugározni a Magyar Televízió a Velünk élő Trianon című 14 részes sorozatot, amelyet néhány nappal korábban levettek a műsorról, de mindmáig a Duna Televízió sem vetítette. Ezért Trianon címmel elkészült a moziváltozat, amelyet 2004. június 5-én az Uránia Nemzeti Filmszínház mutatott be Budapesten. A film élénk visszhangot váltott ki, szenvedélyeket keltett, azóta is beszélnek és vitatkoznak róla. A teljes, csonkítatlan sorozatot a Hír Televízió tűzte műsorára. Eddig több mint négyszázezer mozinéző, kétszázötvenezer iskolás és nyolcszázezer televízió-néző látta Magyarországon, sok tízezer honfitársunk pedig országhatáron kívül. 2005 januárjában került sor arra az erdélyi vetítéssorozatra, amelyből a román kulturális vezetés intézkedése nyomán óriási botrány lett. Az Antena 1 nevű román országos kereskedelmi televízió február 9-én műsorra tűzte a filmet, majd Koltay Gábor rendező Raffay Ernő történésszel közel két és fél órás élő televíziós vitán, másnap pedig botrányos "sajtóbeszélgetés"-en vett részt. A könyvben az erdélyi történések körülményeit és kulisszatitkait ismerheti meg az olvasó. Ez a kötet a konkrét eseményeken túlmutatva mai közállapotainkat is jellemzi. Szomorú korrajz a huszonegyedik század elejéről.
  • Cikkszám
    258328