TÁPIÓSZENTMÁRTONI CSODASZARVAS

Tápiószentmárton-szkíta kurgan Kr.e. VI. század

Lovasnépeknél a szarvasnak az ősi múltra utaló mítikus jelentősége volt. A magyar szarvas ÜNŐ-ENÉH, az újhold-istennő jelképe. Az égbolton a Nap-ikrek ( Hunor-Magor ) a tavaszi és az őszi nap alakjában üldözik az újhold istennőt keletről nyugat felé. A vadűzés a totemősök nemzetség alapítását, a vad eltűnésének helye a honalapítás területét jelöli meg. A szarvas az ősanya jelképe, agancsa a tőle származó ágakat, az egész törzsszövetséget jelképezi.
Kivétel csupán a regősének Csodafiú szarvasa, mert Ő a téli napfordulón a Bak csillagképben a felkelő, újjászülető napot-a Magyarok Jézusát-a Világ Világosságát jelképezi. Így maradt fent az ősi hitregék csillagüzenete, Eleink hite, az igaz világot leíró fényvallás a sötét korokon át napjainkig.