Kik is voltak azok a betyárok? Zsarátnok könyvek 3.

Részlet a kis könyvecskéből:
De ha tudják, hogy milyen a szegénylegény élet, minek álltak oda?
Én uram, honvéd voltam Kossuth alatt. Gyerek voltam, nem kényszerített senki, hogy katonának álljak, mégis odamentem. Perczel Mór seregében szolgáltam, és harcoltam Alibunárnál, ott voltam Szent Tamásnál, verekedtem Jarkovácnál, szaladtam Mórnál, sebet kaptam kétszer, panasz el nem hagyta miatta az ajkamat soha, mert amit tettem, a hazáért tettem.

Aztán elvittek német katonának, őriztem a hegyeket Klágenfurtban, harcoltam ötvenkilencben a taliánok ellen és miért? A kapitányom egy részeges, komisz morva ember, még a magyar szótól is eltiltott. Ha valaki magyarul beszélt, tíz kemény pálca járt ki érte. Hétszer verték rám a tízet - tízet, de eltűrtem.

Tudtam, hogy el kell következnie a szabadulásnak, ami után hazatérhetek zsellérnek, szegénynek, más földje túrójának, de otthon lehetek a halasi határban, melynek minden fűszála, virága pacsirtája engem vár. És otthon imádkozik a város szélén kurta kis viskóban egy szegény asszony hajadon lánya, aki immár tizenkét esztendő óta sóhajtozik utánam, aki hű maradt úgy, ahogy megígérte valamikor, amikor katonának vittek.

Vártam a szabadulás percét, ami el is következett...