A vörös emigráció- Mályusz Elemér

Mályusz Elemért a hazai történésztársadalom még mindig elsősorban csak a magyar középkorkutatás legjelentősebb alkotói között tartja számon, pedig a későbbi századok tanulmányozása kapcsán is máig maradandót tudott alkotni a barokk, a felvilágosodás vagy a reformkor általa érdekesnek és művelésre érdemesnek tartott témaköreiben.

1931-ben a Napkelet hasábjain megjelent egy tizenkét részből álló tanulmánysorozata, amely az 1919-es Tanácsköztársaság hatalomra kerülését és tevékenységét, valamint a hatalomban szerepet vállalt egyének utóéletét mutatta be. Még ugyanebben az évben angol és német nyelven is napvilágot láttak e tanulmányok.

Mályusz elsősorban az Ausztriában kiadott baloldali lapok hasábjain megjelent cikkek ismertetésével és elemzésével tárja elénk a szomszédos országban megtelepedett emigránsok ténykedését. A bukás után Bécsbe menekült kommunisták és szociáldemokraták, miután megvetették lábukat, azonnal nekiláttak a hatalom újbóli megszerzését célzó, Magyarország elleni propaganda beindításához. Folyamatos sajtótámadásokkal igyekeztek ellehetetleníteni a magyar kormány esélyeit a világháború utáni béke kedvező feltételekkel való megkötésére és az ország belső helyzetének stabilitására. Mindennek az anyagi feltételeit elsősorban a Moszkvából érkező támogatás képezte, de akadt egy-két tehetősebb személy, aki vagyonát felajánlotta a „közös jó cél” érdekében. Általános Magyarország elleni bojkott szervezése, kokettálás a kisantant országok kormányaival, a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság kikiáltása­ – hogy csak néhányat említsünk a Jászi Oszkár és Linder Béla nevével fémjelzett bécsi „élcsapat” tevékenységei közül.